(Előzmények itt.)
- Jó estét, tanár úr - mondtam -, megkaptam a levelét, köszönöm szépen. - Írt egypár sort; kérte, menjek fel elbúcsúzni tőle, ha már végleg elmegyek. - Ha nem írt volna a tanár úr, akkor is feljöttem volna elbúcsúzni.
- Ülj le, fiam - mondta az öreg. Az ágyra, úgy gondolta. Leültem. - Hogy van a tanár úr?
- Úgy van az, fiam, hogy ha jobban erezném magam, orvosért küldenék - mondta, és ettől totál kikészült. Mint egy őrült, elkezdett csuklani. Aztán nagy nehezen kiegyenesedett. - Miért nem vagy a meccsen? Úgy tudom, ma van a nagy meccs.
- Igen, voltam is. Csak éppen most jöttem vissza New Yorkból a vívókkal - mondtam. Öregem, az ágya olyan dög kemény volt, mint a szikla.
Aztán pokolian elkomolyodott. Tudtam, hogy ez jön. - Szóval itthagysz minket, mi?
- Igen, tanár úr, azt hiszem.
Elkezdte a szokásos bólogatást. Az életben nem láttam még embert annyit bólogatni, mint az öreg Spencert. Nem lehetett tudni, azért bólogat-e, mert gondolkodik, meg minden, vagy csak egyszerűen azért, mert olyan vén már, hogy azt se tudja, fiú-e vagy lány.
- Mit mondott neked az igazgató úr, fiam? Gondolom, elbeszélgettetek egy kicsit.
- Igen, beszélgettünk. Tényleg. Legalább két órát benn ültem az irodában, azt hiszem.
- Na és mit mondott?
- Hát... valami olyasmit, hogy az élet olyan, mint egy meccs, meg minden. És hogy a játékszabályokat meg kell tartani. Rendes volt. Úgy értem, nem mászott a plafonra, vagy ilyesmi. Csak arról beszélt folyton, hogy az élet meccs, meg... Érti a tanár úr.
- Az élet csakugyan meccs, fiam. Olyan mérkőzés, amit az ember a szabályoknak megfelelően játszik.
- Persze hogy.
Meccs! Szép kis meccs! Ha az ember a menők oldalán áll, akkor meccs, rendben van, elfogadom. De ha a másik oldalra kerül, ahol nincsenek menők, akkor hol a meccs? Sehol. Akkor nincs meccs!
- Írt már az igazgató úr a szüleidnek? - kérdezte az öreg.
- Azt mondta, hétfőn fog.
- Te már közölted velük?
- Nem, tanár úr, még nem, szerdán este valószínűleg úgyis találkozom velük, ha hazamegyek.
- És mit gondolsz, hogy fogadják a hírt?
- Hát... marha pipásak lesznek, az biztos. Ez kábé a negyedik iskola, ahonnan kirúgnak.
Ráztam a fejem. Gyakran rázom. “Öregem”, ezt is folyton mondom. Részben talán mert olyan tetű a szókincsem, meg aztán néha túl gyerekes vagyok a koromhoz képest. Akkor tizenhat voltam, most tizenhét, de néha úgy viselkedem, mintha tizenhárom lennék. Ez elég hülyén jön ki, mert száznyolcvanhét magas vagyok, és őszülök. Tényleg. Jobboldalt tele vagyok ősz hajjal, már kis srác korom óta. És mégis néha olyanokat csinálok, mintha tizenkét éves lennék. Mindenki mondja, főleg az apám. Részben igaz is, de nem egészen. Az emberek folyton azt hiszik, hogy valami egészen igaz lehet. Azzal együtt le vannak, de időnként halálosan unom a felszólításokat, hogy viselkedjem a koromhoz illően. Néha pedig sokkal komolyabban viselkedem, mint amennyi vagyok - tényleg! -, de azt az emberek nem veszik észre. Az emberek soha nem vesznek észre semmit.
Az öreg Spencer megint elkezdte a bólogatást. És az orrát is elkezdte piszkálni. Úgy csinált, mintha csak vakargatná, pedig tövig benne volt a hüvelykujja. Nyilván úgy gondolta, hogy nyugodtan csinálhatja, hiszen csak én vagyok a szobában. Engem csakugyan nem is izgatott különösebben, de azért állatian undorító látvány, ha valaki az orrát piszkálja.
Aztán azt mondta: - Volt szerencsém találkozni a szüleiddel, amikor dr. Thurmernél jártak néhány héttel ezelőtt. Pompás emberek.
- Igen, nagyon rendesek.
Pompásak! Nem bírom ezt a szót, gennyes. Felfordul a gyomrom, ha hallom.
Aztán hirtelen úgy csinált az öreg, mintha valami nagyon klasszat akarna mondani, valami egészen újat, meg minden. Feljebb csúszott a széken, és kicsit megfordult. Persze csak vaklárma volt az egész. Egyszerűen fogta az Atlantic Monthly-t, és oda akarta dobni mellém az ágyra. Mellé dobta. Csak pár centivel ugyan, de mellé. Felugrottam, fölvettem, és az ágyra tettem. Abban a percben pokolian szerettem volna kinn lenni. Sejtettem, kiadós lelkifröccsöt kapok. Rá se rántottam volna, de közben szagolni az orrcsöppeket, nézni az öreg Spencert fürdőköpenyben és pizsamában, mindezt egyszerre rühelltem. Nagyon.
(Folytatjuk!)
