A szalagavató
Mint minden évben, idén is a végzősök alatt járó osztályokra maradt a nagy feladat, a szalagavató megszervezése. Eddig is mindig nagy érdeklődéssel és figyelemmel kísértük a ballagó diákok gimis éveinek talán legfontosabb pillanatait, amikor azonban nekünk is a színfalak mögött kellett állni, egy három hónapos előkészületeket igénylő időszak után, a helyzet egészen más volt.
A szervezés az elején elég döcögősen indult. Mikorra kitaláltuk az egész műsort, kiderült, hogy a másik szervező osztály ugyanazt a témakört választotta, így másik műsort kellett kitalálnunk. A harmadik műsorterv lett az, amit végül a november végi bálon is előadtunk. Természetesen ez sem ment zökkenőmentesen, mert a szervezést figyelemmel kísérő tanárokban felmerült egy enyhe félelem, hogy mi lesz, ha a 12.a legcsinosabb lányai levetik apácaruhájukat. Végül azonban engedélyt kaptunk a tánc előadására, ami a közönség véleménye szerint osztatlan sikert aratott.
Osztálykirándulás kezdetére emlékeztető buszos jelenetünkben is voltak kisebb-nagyobb akadályok. Mivel a kartonpapírból összehajtogatott, már-már valódi nagyságú busz engedett a gravitációnak, és összeomlott, ezért buszként csupán a színpad állt a rendelkezésünkre. Szerencsére a hozzáértő osztály tagjai könnyedén megoldották a feladatot, és a buszos effektek egyértelművé tették, hogy az osztály egy része valójában egy buszon utazott.
Műsorunkat azzal színesítettük, hogy a végzősök babakorától készült legjobb képeit összeválogattuk, és az egyes jelenetek között egy zenével kísért videón levetítettük. Egyesek szerint ezek a videók voltak a szalagavató legmeghatóbb pillanatai.
A műsor egyik részét az a darab tette ki, amivel a 13.a-sok olyan nagy sikert arattak a francia esten. Ezzel is megpróbáltuk őket emlékeztetni, hogy mennyire jól oldották meg az előttük feltornyosult akadályok mindegyikét. Ezt éreztettük abban a búcsúbeszédben is, amit szintén az osztály tagjai állítottak össze.
Befejezésként úgy gondoltuk, hogy egy olyan részt szeretnék a közönség, főként persze a végzősök elé tárni, ahol mindenki szerepel. Kiemeltük belőle azt a tehetséges lányt, aki énektudásával emelte a műsor színvonalát, a kevésbé jó hangú osztály pedig a háttérben énekelte a refrént.
A műsor véleményezése azonban nem a mi feladatunk, hanem azoké, akiknek a műsor készült. Az első pozitív visszajelzés már a meghajláskor megtörtént, amikor a végzős diákok egyike integetve jelezte, hogy neki nagyon tetszett a műsor. Később szóban is kifejezték tetszésüket, sokan sokkal többet mondat egy köszönetnél: „Kicsordult a könnyem.” „Egyszerűen zseniálisak voltatok.”
12/A
