Petőfi túra – március 15.
Magyarország, Pécel, Piactér, 08:05. Kis csapatunk megérkezik a túra starthelyéhez. Néhány polgárőrtől eltekintve sehol senki.
08:11. A helyzet változatlan, leszámítva, hogy egyre több polgárőr gyűlik össze a téren.
08:15. Kezdünk elbizonytalanodni, jókor, jó helyen vagyunk-e egyáltalán. A sokasodó polgárőröket figyelve befészkelődik agyunkba a rémítő gondolat, hogy tán tüntetőknek néznek minket…
08:20. Megérkeznek a túra szervezői, végre-valahára fellélegezhetünk. Nem szokványos kezdés, már sejtjük, hogy maga a kirándulásunk se lesz szokványos - dehát mikor volt az? A derék Fortuna asszonyság szerencsére mindig gondoskodik számunkra néhány meglepetésről…
Tehát bejelentkeztünk, és immáron felvidulva elindultunk, hogy tizenegy órára Isaszegre érjünk, ahol a győztes csata emlékére felállított emlékművet készültünk megkoszorúzni. Utunk egy ideig Pécelen keresztül vezetett, majd a települést magunk mögött hagyva belevetettük magunkat egy közeli rengetegbe, ahol az egyre melegebb és fényesebb napsugarak a talpunk alatt és körben a földön mindenhol tekintélyes méretű avarréteget világítottak meg, s az embernek az az érzése támadt mintha nem március, hanem sokkal inkább október 15.-e volna. No, de mikor már éppen megfeledkeztünk volna róla, hogy nem messze tőlünk települések és emberek vannak, az erdő közepén szemünkbe ötlött egy házikó, amely mellett békésen kapirgált egy kiskakas gyémánt fél krajcárját keresgélve – a levelek helyett műanyag palackokkal borított udvarban...
A következő szakaszban az országúton mentünk. Itt megtudtuk, hogy mi egyedül indultunk ezen a túrán, a többi háromszáz ember mind Kőszegre ment, ugyanennek a szervezetnek egy másik Petőfi túrájára. Sebaj, legalább mi leszünk az elsők, gondoltuk, és bár később kiderült, hogy még két vagy három csapat eljött Isaszegre, azért – most elárulom előre a csattanót – mi győztünk. Az országútról letérve ismét erdőben haladtunk, közben igénybe vettük a mindig felkészült Laci bá’ GPS-ét, majd nemsokára kiértünk az emlékműhöz, ahol épp megérkezésünk előtt néhány perccel hagyták abba az ünnepi műsort.
Vigasztalásul szolgált azonban nekünk a dicsőséges első helyezés (most először nyertünk!), illetve az, hogy a közelben még volt egy kis „parádé”: lovasbemutató, különféle nyalánkságokat árusító bódék, és néptánc várták az arra tévelyedő szerencsés egyéneket. Nekünk a legutóbbi tetszett leginkább, mert bár eleinte félénken néztük a közönségből álló táncosokat, végül magunk is beálltunk közéjük és vígan lépkedtünk az élőzene ritmusára. A túrát egy hangulatos fagyizással zártuk, már itt, az Elágazáson, a lehető legkellemesebb tavaszi napsütésben. Nincs is jobb egy ilyen nyugalmas fagyizásnál a forradalom napján.
By: Jurecska Attila, 11. A
