DSE túra

Március elsején, szombaton, ahogy arra bizonyára sokan emlékeznek, borzasztó szeles idő volt. Én személy szerint délután egy óra körül éppen az Örs vezér téren, egy buszmegálló biztosnak éppenséggel nem mondható védelmébe húzódtam, s közben úgy éreztem magam, mint egy giccses amerikai akciófilm hőse, aki az ellenség elől fedezékbe vonult, és amikor óvatosan előrehajoltam, a zuhogó eső is golyózáporként csapódott az arcomba. Végül, megadva magam a szeszélyes természet erőinek, az Árkádban kerestem menedéket, ahol már azon járt az eszem, hogy milyen jó is volna írni valamit erre a blogra a mai napról.

Nem akárhogy kerültem ugyanis az Örsre. Aznap délelőtt DSE-túra volt, még hozzá nem is akármilyen, ezúttal egy Margit-szigeti vetélkedőn vettünk részt. Reggel nyolc órakor az Elágazáson találkoztunk. Nem voltunk sokan, szinte csak a „törzstúrázók” jelentek meg. (Adőlt betűs szót nem lekicsinylő értelemben használtam, hanem rejtett utalásként, ezúton is szeretnék mindenkit arra buzdítani, hogy ha teheti, jöjjön el a DSE túrákra, mert megéri!) 

Túravezetőnk, mint mindig, most is Földi Roland volt, a kísérőtanár szerepét ezúttal kivételesen Árendás tanár úr helyett Baranyai tanár úr töltötte be. Már a program kezdete izgalmasnak bizonyult: nem jelentkeztünk be előre, így hát kétséges volt, hogy egyáltalán engednek-e minket versenyezni. Azonban, hála Udud Levente zseniális diplomáciai tehetségének, ezt a problémát könnyedén megoldottuk. 

Három órát kaptunk rá, hogy körbejárjuk a szigetet és kitöltsünk egy feladatlapot. Nagy lelkesedéssel rögtön hozzá is láttunk a feladatlap kitöltéséhez, íródeákunk, Szabó Alexandra letelepedett egy padra, mi pedig köré gyűltünk, egy részünk a magunkkal hozott Budapest-kalauzokat bújta válaszért, mások egy kabátot feszítettek ki fölé, hogy a papírlapot védjük az időközben megeredt esőtől. Hiába, hasztalan! A teszt bizony csúnyán elázott, a válaszokat átmásoltuk egy másik lapra, az hasonlóan járt az előzőhöz, végül megelégeltük a dolgot és ázott papírokon adtuk be a megoldásokat. Míg eljutottunk idáig (mármint a megoldások beadásáig) bejártuk az egész Nyulak szigetét (melyet eredetileg talán nem is Nyulak szigetének, hanem a Leprások szigetének neveztek), szobrok, emléktáblák, romok, és állomások után kutatva serényen. Útközben néha megzavartuk szegény futókat, egyszer félrevezettek minket, örömmel konstatáltuk, hogy van, akinek a feladatlapja még gyászosabban néz ki, mint a miénk, és a végén megfeszített tempóban siettünk vissza a kezdőponthoz, nehogy elkéssünk. Röviden summázva ebből állt a program, valójában persze csak az tudja a történteket igazán értékelni, aki részese volt az eseményeknek.

Hazafelé menet pedig, mint már említettem volt, ismét megeredt az eső és elkezdett fújni a szél. Na, de egy ilyen kellemes nap után egy efféle apróság már igazán nem számít. Még akkor se, ha ez az „apróság” kamionokat sodort le az autópályáról…

By: Jurecska Attila, 11.A