Tizenhét évesen olvastam, s ha visszagondolok rá - s így akkori önmagamra - elmosolyodom. Előtte még a kötelezőket sem voltam hajlandó elolvasni, de ez a regény annyira nekem való volt, hogy hatására elkezdtem érdeklődni más szépirodalmak iránt is. Azóta már nagyon sok könyvet kiolvastam, s jelentős méretű könyvtárat gyűjtöttem össze. Ha annak idején nem ajánlja egyik osztálytársam, lehet, hogy ma nem az a személyiség lennék, aki vagyok.
Szilvási Lajos Egymás szemében című regénye tulajdonképpen két tizenhét éves naplóinak egymásba vetítése. Attila és Tamara, a két naplóíró főhős ugyanazokat a napokat éli meg ugyanabban az iskolában - ám nyilvánvalóan másként. Hamarosan itt a nyár - terveket szőnek és remélnek, álmodoznak és szembesülni kényszerülnek a "nagybetűssel". Mivel maguknak írnak, bátrak és őszinték, szókimondók és nem titokzatoskodnak.
A cselekmény májustól-júliusig követi a fiatalok mindennapjait. Elgondolkodtató kérdéseket vet fel az élet minden oldalát illetően, melyekre nem mindig kapjuk meg a regényből a választ (nem is lehetne) - de megnyugtató, hogy nem csak mi rágódunk eféléken.
A naplóregény vallomásai stílusosak, története megragadó és telis-tele van élettel. Két világ: a fiú és a lány világa "üzen" egymásnak a műben, miközben olyan érzésünk van, hogy a naplók szemünk láttára íródnak: mindig történik valami váratlan hőseinkkel. Sokszor keresztbe tesznek nekik a körülmények vagy emberek, valami láthatatlan erő mégis egyenletesen vezeti őket egymáshoz. De vajon elég kitartóak-e, hogy szemben minden árral végül egymáséi lehessenek? A könyvből minden kiderül!
Addig is egy részlet:
"Tamara
Június 14. szombat
Most jöttem haza a Nyugatiból. Attila papája hozott haza és az úton is pályaudvartól hazáig és itt a kapu előtt is, amikor elköszöntünk, az volt a klassz, hogy nem ápolta a lelkemet, például olyan szöveggel, hogy nem nagy ügy két hét, kislány, két hét múlva itthon lesz Attila, két hetet a fronton alvás nélkül is kibír a katona... Mert vannak emberek, akiknél raktáron zsúfolódik az ilyen apácabódító szöveg. (...) És minden, amit lát valahol egy diák, az mind csupa adalék az élet megismeréséhez. A legkisebb apróság is. Embereket megismerni. Mert az emberek az igazi egyéniségüket otthon és a munkahelyükön mutatják ki. (...) Nagyjából ilyeneket szövegeltünk, és néha figyeltem is."
By: Debby
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése