Színházi előadás ajánló

Molière: Úrhatnám polgár
(avagy hogyan legyünk mammamusik?)

Az márpedig úgy vagyon, hogy az ember sosem elégszik meg azzal, amije van. És úgy vagyon, hogy éppen ezért a szegény polgárok – amilyen példának okáért az egyszerű Jourdain úr – még sok-sok évvel ezelőtt minden erejükkel azon voltak, hogy felemelkedjenek a nemesek közé. És az is úgy vagyon, hogy ezáltal közröhej tárgyaivá lettek.

Persze senki sem szívesen ismeri be, hogy nevetséges. Jourdain úr pedig nem csak nem ismeri be, hanem nem is ismeri fel. Ő bizony váltig állítja, hogy „echte nemes”, még családfát is készíttet magának. (Ki együttesek plakátjaival, ki ősök neveivel díszíti a falát – a dolog voltaképpen csak ízlés kérdése.) Zeneszerzőt és táncmestert fogad udvarába, a legképtelenebb ruhába bújik és leányát természetesen nemeshez szeretné feleségül adni. Igen ám, de ennek a leánynak már van kérője, akivel kölcsönösen szeretik egymást. Mit lehet hát tenni? Molière-nél erre a helyzetre is van megoldás, nem is akármilyen…

Na, de nem kívánunk minden csavart itt elárulni. Maradjunk csak az alaptörténetnél. Jourdain tehát öntelt és buta, kedvenc mondata a „jól származni jó” és amikor udvarolni szeretne, a szép mondatok kitalálásában odáig jut el, hogy „Kisasszony, ha az ön szép kék szemeibe nézek, akkor – baromira beleszeretek.” Felesége ellenben egyszerű, derék háziasszony, aki nem nézi jó szemmel, hogy férje egy grófné körül legyeskedik, s olyan társaságban mulatozik, amely precíz helyett „preciőzt” és liba helyett „libőzt” mondogat. Azonban hiába a szép szó, a férj makacs és a fiatalok irányába sem kíván megenyhülni.

A történet bonyolódik s közben a groteszkebbnél groteszkebb kifejezéseket hallva a néző már magukon a szavakon nagyot mulat. Parti Nagy Lajos fordító igazi szó-orgiává változtatta a darabot, a szövegben a vulgárisabb pesti kifejezésektől a régies, udvari beszédstílusig mindenféle nyelvi lelemény előfordul, és ezek mellett bőven kaptak helyet saját agyszüleményei is, amilyen például az „Azt a leborult tengeri borjat!” És akkor még meg se említettük a színészek játékát, no meg a zenés-táncos jeleneteket: hol Csokonai „A hatalmas szerelemnek…” kezdetű verse hangzik el, hol egy mai cigány-nótára perdülnek vígan a színészek.

A darab utolsó perceiben pedig tanúi lehetünk annak, miképpen avatják mammamusivá a minden címen kapva kapó Jourdaint. Ez az egész mű fénypontja, jól meg van rendezve és a végén sok-sok kavargás után felcsendül a feledhetetlen, szívbemarkoló, lélekemelő, katartikus, csodálatos mondat: „Mammamusi de genere Jourdain, tic-tac!”

Aki szeretne látni egy klasszikus művet színvonalasan és humorosan átdolgozva (ritka manapság az ilyen!) az ne hagyja ki a Vígszínház Úrhatnám polgár előadását.

By: Jurecska Attila, 11. A