Látok dolgokat, furcsa tényeket,
Szép angyalokat, rémisztő lényeket.
Ők is látnak, hisz mind velük élünk,
Lapozzák ők is, szép tiszta lelkünk.
Sírnak bánatban, örömkor nevetne
Utálnak néhányat, de sokat szeretnek.
Félnek ők is, gyengék, lehet tétlenek,
Nézik, hogy lesz vége a csöppnyi életnek.
Lassan elhullnak, elmennek az emberek,
Úton emlék: fájdalmában ténfereg.
S ők vannak csak már, kik sírunkat ásták,
Segítettek, de mások halálunk várták.
Imádkoznak néha, ahhoz ki nincsen már,
S gondolkoznak még azon: mi volt kincstár.
Siratják, s ők is sírnak sokat velünk,
Kérdezik holtaktól: ez a mi életünk?
Simó Áron 8/b (Lucius)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése