Hajnal

A hajnal fájdalmas tüzével
Oltja ki az éj hullámzó tengerét,
Mely fájdalmában csapkod két kezével,
Imára fogva véres tenyerét.
Pár halk susogás hallatszik még
Homályos éjben a lehelet látszik,
Testem forr és lassacskán a tűztől ég,
A halál az életemmel játszik.
Sötét van most, még pirkadatkor,
Nem látszik, mert mindent mélyen eltakar
A korom, és sebesen kavargó por,
Élet éltet, halál halált akar.
Az ember most, még alszik mélyen,
S szemhéja alatt él új világ,
Mely majd mély nyugovóra térne éppen,
Lélekben szemhéja alól kiált.
Mint ahogy a szél végig söpör,
Úgy tör előre a nap meleg fénye,
Minden sötétet hidegvérrel megöl,
És nem marad árnynak teremtménye.
Ekkor: ki alszik, hát mit sem lát
Az ördögies, varázslatos táncból,
Vadon tomboló álmok tengerén át
Lépik mába: a könnyes tegnapból.

Simó Áron 8/B (Lucius)